Látlak téged , látom őt és látom magam.  Érzem, hogy hozzám ér  a társam , a lovam.

Hallom , hogy a távolban őzek ugrálnak és farkasok üvöltenek. Vak vagyok. A szemem csukva. Mégis többet látok , mint nyitva. Szívem dobban a kezem meg-meg mozzan.  Izzadok de mégsem. Talán elolvadok nyomban. Távolban látom, hogy ott van, de amit lépek messzebb van. Talán ha felébredek és újra lehunyom a szemem közelebb ér. Kinyitom a szemem és sírok. Már nem tudom újra lehunyni. Nem ugyanazt érzem mint mikor csukva. Kegyetlenebb.  Mikor újra le tudom csukni újra minden ugyanaz és ő is közelebb. Telnek az éve és egyszer már nem megy el és megérintem.  Nyitott szemmel látlak majd téged , őt , magamat.  Érzeni fogom a barátomat a lovamat.  Látni fogom a virágokat és az őzeket. Farkasok lesznek az őrzőim és mikor a kezem megremeg te megfogod és hazavezetsz. És mikor újra kinyitom a szemem ott leszel te , Ő , a farkasok kik a barátaim és a lovam, ki csak arra vár, hogy újra szállhasunk.  E gondolakkal álmodok tovább....